csillagok, levelek, wintersong

ilyen telet meg nem eltem at... egy szankot se lattam az ablakbol ami a venseges kis domboldalon lesiklott volna... csak esett az eso, s megint csak eso...
most ugy erzem magam mint aki szeretne leveleket kapni... olyan titkos felet mint amilyet 02.14-re kaptam...
s csak lapozgatni tudok a mult levelkei kozott... meg jo, hogy alex elvitt horgaszni es talaltam magamnak leveleket...
azon a reggelen a nap is felig ram kacsintott... melegsege sokat jelentett szamomra... megis a vilag egyik reszecskeje vagyok...
ez volt egyik kedvenc levelem... a tobbieket mint a reggeli der babonazta meg... de o ott viritott, jelentve, hogy van elet... pont ott, ahol mar nincs remeny... de megis ott van az elet forrasa, csak a gyokereket kell eljuttatni oda...


olyan furcsa, hogy most van karacsonyi hangulatom, olyan sejtelmes... csendes... festoi... a fenyek pedig csak ugy eloadjak fenyjatekukat, lepipalva a csillagok ragyogasat...

most ket enek werklizik bennem... mivel ez a hangzas most nagyon jolesik nekem... a wintersong es a tarsa song for a winter...
s mivel nem tudom elerni a csillagokat, hogy megsimogassam oket... ezert csak fogom a fejem es probalom visszafogni a hangokat amik neman probalnak ki-kiabalni a belso csendbol... hiszen ok is csak varjak a leveleket... amik hangot adnak a remenysegre, arra, hogy van jovo es nem kell feladni a harcot, hanem menni tovabb mignem megbotlok a kovetkezo merfoldkobe...
valojaban olyan akarok lenni mint a kicsi bettike, mint amikor elbujt a karjaimban es otthonra lelt, oltalmat talalt az ismeretlen vilaggal szemben...

remelem a kepek tetszenek, s valamit kisuttogtam rajtunk keresztul... csak egy kis jelet is varok vissza... mert irto rosz egyedul ellenni veluk...