Amikor megtollasodok ugy erzem magam mint a szelek szarnyan… semmi erolkodes, csak standard meret levevo pozicio es… maris vitorlazok. Nem eppen olyan halas feladat csapkodni az eletem hetkoznapjai alatt. Miert? Hat mert figyelnek a tarsak es jol bemernek. Kinezik a gyenge pontjaimat s ha elkezdunk jatszani akkor a gyozelem kerdeses. Sokszor viccelodunk es a nappal szunyokalo fenytojas feszkeken csak ugy huzzuk egymast, s csipkelodo hangommal a jarokelok kozul megnyerem egyik, masik figyelmet… s csak mosolyog azon, hogy felugrasztom a haveromat. Vannak jobarataim akikkel szivesen megallok a folyo partjan, maskor pedig csak siman hajokazunk a viz felszinen… es csak ugy elvezzuk a tajat, a kornyeket, a tobbiek csevegeseit, etkezeseit, lubickolasait. Van amikor csak az embereket figyeljuk s varjuk, hogy hatha eszrevesznek bennunket is. Nagyon elvezem amikor huncutkodnak. Latni a szemukben a pajkossagot, azt ahogy probaljak elnyerni a jokedvemet. Egy-egy pufival, kenyer darabbal csalogatnak magukhoz. Mint valami kiralyfik csak ugy konyokolnek a hid paholyaiban es “nagylelkuen kiejtik” markubol a jatekszert, ami feler egy finom falattal. A legjobb az amikor csemeteket is hoznak magukkal, s azok ugy belejonnek a jatekba, hogy mar nem gyozom a tempot. De a tarsaim beszalnak es igy van idom kulon produkociokat is eloadni. Amig a tobbiek zuhano repulesben kapaszkodnak a falatok utan, en megallitom a pillanatot es csabito szemekkel paradezok az eteto homo sapiens elott. Neha eszrevesznek, neha nevetnek, neha mosolyognak es neha megajandekoznak bonusz falattal. Parades pillanatok ezek, kar, hogy nem dijazzak valahol… de a visszaterok nepessege kulondijkent szolgal nekunk. Vannak maganyos perceim is. Olyankor megallok egy maganyos “kovecsken” ami csak ugy kitornyosul a folyo kozepen. Gyonyoru hely, minden belathato… itt nagyon alazatosnak tunok, hiszen nem tudok senkit lenezni. Sot, felnezek mindenkire, barmire. Van, hogy revedezek a Moldau folyorol ami csendesen mossa a Karoly labait. Latom a rokonaimat amint libasorban allnak a tamszto gerendakon. Este pompas latvanyban van reszuk hiszen rivalda fenyben vannak. Az emberek ott is hozzak a formajukat, s csak elvezgetik a tarsaim helycseres jatekait.
Lassan tel lesz, jon a fagy es a folyo egy-egy helyen felszinesen megszilardul. Ez inkabb a csendes reszeken valosul meg. Kesz kabare musort adunk elo kacsas lepdeleseinkel a jegpancelon. Setafikalunk es huppanunk… mikozben a reflexszeru csapdosas meg komikusabba teszi a szitut. Ha nem mocorgunk a pancelon olyan mintha elszurkulnenk a feher pajzson, hiszen oltozetunk hirtelen terepszinu katonai szerkoval is feler. Szep evszak a tel is, csak latni kell.
Mirol almodozok neha? Hat arrol, hogy oceanjarok kiseroje leszek majd. A nagy legaramlatokban en is vitorlazok mint az Onedin csalad tette regen a nagy vizen. S nem hagynam el az embereket hiszen kedvesek, meg akkor is ha neha borus kedvuk nem a legmelengetobb. De viharok idejen menedeket biztositanak nekem, s meg taplalekkal is megerositik a nagy kiruccanasom eroforrasait.
Szoval ki is vagyok en valojaban? Egy, aki szereti az embereket es ha valakit kozel enged magahoz megszeret s nehezen tudja elengedni… de a szelek szarnyan ujbol talalkozok veluk, hiszen a fold kerek es a szel csak korbe s korbe jarja a bolgyot mikozben csak hajtja es hajtja az emlekeim duzzado halmazat, hogy idonkent simogato aramlatkent melegitse fel szivecskemet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése