De mirol is szol az akcio fedoneve. Jo 11 orat levonatoztam azert, hogy 7 dossziet leadjak a fovarosi penzugyorsegnel. Eddig semmi kulonlegesseg. Otthonrol kineztem a tomegkozlekedes ajanlatait s a meglepi utolert a Gara de Nord-nal: az a troli naponta 2* jarja meg azt az utat ami nekem just perfect volt. A jegyarusno nem kiabalt ram, pedig igazan erdekelt volna, hogy mi a megoldas. Kezembe volt a tomegkozlekedes terkepe, s igy elkezdtem bongeszni. Taxizni nem volt kedvem mivel tul hosszu volt a tav es nem akartam kiprobalni egy varosnezo korutat. Igy, lemondtam a 79es nyeroszamrol s megosztottam a 85os es 70es trolival. Elveztem a trolizast, nyaralni is tudtam volna a hideg novemberben. Gozom se volt merre jarok, pedig a gozosoket mar reg kivontak a forgalombol. De hirtelen, mikozben elvoltam azzal, hogy kijelzik milyen megallo jon, az Universitate kovetkezett. Ez volt az atszallo csomopontom. Leszaltam es… wow… a szurke csutortok hirtelen hangulatot kapott. Emlekek zudultak korem. Az ismeretlen fovarosban megiscsak volt egy olyan hely ahol otthonosan tudtam mozogni – igaz, csak alltam a megalloban s vartam a 70est. Neztem az epuleteket s habar telies volt a november megis nyari kanikula mosolygot az arhivumomban. A kis utcak otthonosak voltak a mult leptei alatt. Csak ugy csuszkaltam a jardakon a szemeimmel. Ujbol kezdtem aterezni azt a varazslatos emleket amikor egy kis kavezo-etterem feleben ultem es a reggelizes kozben, a kedvesemre gondolva, felcsendult a “Dac-ai sti…”. Leirhatatlan, de valos emlek. Csak 10 percem volt a deja-vu-ra, mert jott a 70es. Ujbol troliztam… itt mar nem ment a kijelzo, de tudtam, hogy jo helyen vagyok. Fura volt, mert visszagondolva ugy latom magam mint egy kis japan emberke aki a terkepevel a kezeben kikukucskalt a paras ablakon, hogy a szurke bukarestet szemlelje. Borus volt az eg, de a fejem es a kedvem nem. Minden a terkep szerint porgot le. Elertem egy tohoz is, szep park volt korulotte… s mar tul kozel voltam a celponthoz. Pont az epulet elott szaltam le. Rengeteg tomeg… molett sorok kacsintottak felem. Biztositva volt a kuldetes unalmas szakasza. Megtudtam, hogy hol kell feliratkozni… s egy kecsegeto 862. volt a nyeremenyem, ha nem kesik a vonat, talan 50 pozicioval jobb lettem volna. S meg csak fel 10 volt… delutani 3 orat josoltak nekem. Mivel total jaratlan volt a 3. kerulet, ezert odasimultam a sorhoz es vartam, hallgattam az embereket es kezdet osszeallni a kep. A miniszterium kitalalt valamit, s egy arva hetet hagytak arra, hogy egy arva helyen az orszag minden pontjarol, barki leadjon egy arva dossziet – s mindezt szemelyesen. Nem az en dossziemat vittem, nekem meg nincs olyan multam, hogy egy ilyen dosszie tulajdonosa legyek. Erdekes tortenetek csendultek fel a szitalo eso mellett, ugyanis fedett volt a lepcso amin alltam. Lelekben mar keszultem a bukaresti pangasra… foleg, hogy olyan is volt aki visszautazott temesvarra mivel nem volt minden okes a dossziejaban, azert, hogy masnap leadhassa. Mar a gondolattol is rosszul voltam, hogy 2 napon at csak vonatozni egy dosszie miatt. Lassan telt az ido, kezdtek sorszam szerint kialtani a palyazokat… nem mindenki volt jelen, igy a remeny felcsillant a szememben, hogy a 862 nem is pont 862. Aztan megjelent egy ficko… felpezsditette a tomeget, ala-aknazta a feliratkozos rendszert es… tomeg az igazi tomeg lett. A tomeg resze voltam, s igy 10 ora utan olyasmi tortent amit nem eltem at meg: egy forradalom fele, egy igazi lazadas. Nyakig benne voltam, pedig artatlanul kerultem be a tomegbe, en csak egy megbizast akartam veghezvinni. Jottek a szorongasok, hirtelen vagy 4 emberhez nagyon kozeli kapcsolat kezdet hozzam simulni. Termopan ajto volt a bejaratnal… szep ajto volt, de nem birta a nyomast, reccsent egy szepet… a tukorsima ajto mar csak a rancairol volt hires. Elindult a lavina… szuk volt a hely de a nyomas oriasi. Gumiembernek ereztem magam. Ahogy az allomastol erkeztem ugy nyomott be a tomeg a belso eloterbe. A talpon maradashoz nem kellett sok energiat felemesztenem, a tomeg megtartott. A ruhazatom se panaszkodott, mintha ram preseltek volna. Kezdtem megbaratkozni az emberkekkel… foleg azokkal akik az auramhoz ragaszkodtak – akaratlanul. Meg veletlenul se ugrott be az, hogy S-modell lennek es amiatt lettem ellenalhatatlanul vonzo. Buli volt… es elveztem az emberekkel a szitut. Szegeny rendfertartok, szamszerint 2-3 ember probalta tisztan megtartani a lepcsoket. Sikerult nekik, mert a tomeg jobban erezte magat bent, mint kint. Kozelebb kerult a celhoz. Amugy a cel eleg sima volt, csakhat az volt a bokkeno, hogy egy arva hetet szant ra a miniszterium, hogy az egesz orszagbol pont ezen a helyen adjak le. A helyi fonok probalt apropozni arra, hogy miert pont az utolso napokra hagyjak… vicces volt, 5 napbol melyik felel meg a kriteriumnak? A valasz nem keset, “milyen intezkedeseket rendelt el az oriasi dosszie aradat sima es zavartalan atvetelehez?”. Rengeteg mulis helyzet alakult ki. Marionett babunak ereztem magam, hiszen arra mozdultam, azt tudtam megmozditani amit a tomeg diktalt. Igy, eletemben ateltem egy olyasmit amit meg soha: jo huszonvalahany percen at a bal kezem egy holgyemeny bal popjahoz volt lapitva. Jokat nevetek magamban igy visszagondolva, foleg, hogy volt alkalom amikor feszkelodott az a popo de hat en nem tudtam semmit tenni, le voltam fegyverezve es a kezem csak tartotta a szatyrot. Meg kellet volna kerdeznem a holgytol, hogy milyen erzes, nem vagyok tapintatlan? =)) Szoval akaratlanul tapiztam, s igy rokonsagba kerulhetek a tapirral, a topazzal… s ki tudja meg milyen szavakkal. Azt nem is kell mondanom, hogy egy idosebb holgy, aki a fal mellett volt, a karom nyomasanak volt kiteve… volt, hogy azt hittem most torom be a bordait… De eljott az en idom is… poszternek is jo lettem volna, de igy azzal maradtam, hogy egy reteg feher meszet lesuroltattak velem a falrol. A tomegbe bekavarodott egy-egy kozalkalmazott is aki probalt beerni a munkahelyere. Hangoztatta, hogy van igazolvanya… de nem ert semmit. Akik a lenti ghiseu-knal dolgoztak, korlat gyakorlatokat vegeztek – jo parszor atmasztak, s volt, hogy segitseget is kaptak. Volt aki fentrol lejott fel emeletnyit a lepcson s mikor meglatta a tomeget, elmosolyodott. Mi meg csak nevettunk rajta, hogy biza van mit nevetni. S en naiv, aki azt hitte, hogy a fovarosban fog keso delutanozni. Nyomtak es nyomtak… de odaertem en is a lepcsohoz. Mire sorra kerultem, mar 2 emeleten, vagy 8-10 szobaban dolgoztak fel a dossziekat. Amikor meglattam, hogy a kek szeldzsekim valojaban fehernek is jo lesz… nem szamitott, tuleltem. Volt annyi oxigen, hogy ne keljen elajulnom. Bekerultem… s nem is tudtam ki lehet a szimpatikus. Egy ficko magahoz hivott, s elkepedt, hogy 7 dosszieval jottem. Lazan kezeltek a dolgokat… meglatta a csuklokomon a kiskorosi karszallagot s megkerdezte honnet van. Elmeseltem neki es egyutterzoen elarulta, hogy neki is volt ilyen, egy gorog aquaparkbol. Meg jo, hogy nem dobtam le a konfi utan… “torodj” volt a motto, s a konfi ota jo par torodesnek voltam a kellemes “aldozata” – most is itt diszelegem a csuklomon. Minden rendben volt, egy dosszie se akart makacskodni. Amikor az orara neztem, hihetetlen volt: 12 ora 10 perc. Fel kettokor indult a vonatom. Megkerdeztem a helyi fonoktol, hogy merre van a kiarat, s kedves valaszara mosolyogva kimondtam a “Multumesc”-et; elegedett voltam. A fovaros tovabbra is szurke volt, felhos, komor… s esett az eso. Irany a megallo. Varakoztam, sajnos a sport napilapok mar reg elfogytak igy nem tudtam meg a bajnokok ligajanak az eredmenyeit, esemenyeit. Jott a 79-es, felszaltam. Lassan mar otthonosnak tuntek az utcak… jott a 70-es is… s ujbol az Universitate-nal voltam. Neztem a tomeget. Mindenki vart turelmesen. A szemkozti megalloban erdekes szinkombinaciok alakultak ki. A szurke varakozasban pont rozsaszinben viritani… kellemes latvanykent szolgalt. Jott a 85-os troli… utolso szakasz… nezegettem az orat, szamolgattam a megallokat. Egy kozepkoru megkerdezte tolem, hogy ismerem-e Bukarest-et. Nem ismerem. Elveztem a troli hangjat, mert egyre kozelebb vitt az otthon fele. S vegre, Gara de Nord. Igyekeztem bemenni ott ahol kijottem. A rendfentarto amikor meglatta, hogy kamera log a nyakamban kifakadt… s meg belepojegyet is akart kerni tolem. Furcsa, nem is tudtam, hogy muzeum ertekkel bir egy allomas. Atiranyitott a foberjathoz, ahol megkaphattam a helyjegyemet… visszafele mar nem volt “vagon de dormit”. Nem erdekelt… jo lesz az IC is. S nem tudtam mast csinalni mint varni, hogy betoljak a szerelvenyt. Volt meg 20 percem varakozni… kaja utan nezelodtem, de semmi egbe kialto. Mukajak sora… hala a bogaramnak aki pakolt nekem finom sandwich-et es meggyes piskotat. Szoval nem eheztem. Mar csak azon toprengtem, hogy milyen lesz az utam hazafele… mit fogok en 11oran at csinalni.Mit is csinaltam… ultem, hattal a menetiranynak… s olyan erzes vett rajtam mintha visszajatszanak a lealudt ejszakamat. Kezdet sotetedni, nem mintha eleg borus lett volna az eg. Nem voltam almos, de egyre jobban feszkelodtem az elso osztalyu szekben. Jo merev egy szek volt. A tobbi utasnak se maradt mas.
Elso osztaly, de egy nagy legter volt az egesz… hallgattam amint 3 bukaresti fiatal munkaero eluti az idejet varadig, figyeltem a tavolbol a suket-nema par jelbeszedet, de a legborzasztobb az volt, hogy a legnyomasos szigetelo ajto mind sziszegett, susmutolt amikor ki-be jartak az emberkek. Faraszto volt hallgatni a sziszegest s volt hogy az agyam egy komplet sziszego masinava lett - pssssssz. A tajat elveztem egy darabig, foleg Ploiesti utan amikor kozeledtunk a karpatokhoz. Az osz szinei… huh… Unalmamat jobb szinbe probaltak feltuningolni az szurkesegek.
Tavaly mar atgurultunk ezen a szep kacskaringon… de vonattal mas volt. Mintha tobbet lattam volna most mint a buszbol. Voltak meglepi szinparadicsomok is; pont a vasuti sinek melletti kis csatornaban… valahol egy kis gat alakulhatot, mert gyonyoru szinekben pompazott a viztomeg. Nagyon elenk szinek, de a szurkesegben nagyon jol alltak meg a helyuket. A nyirfak levelei meltoan keszultek az avarba valo hibernalasra. A csucsok is kezdtek kimagaslani, s a havazas nyomait buszken viseltek, csak ugy lerit roluk a csaszari pompa. De legjobban az maradt meg bennem amikor a szurke erdo jott… de ez nem egy beton rengeteg szurkesege volt. A termeszet szurkesege mas, mintha a fak nudista strandjat lattam volna… csakhat az avar is elszurkult a mezitelensegukkel. Hogy mi volt benne a szep? Azok a lazadok, akik soha nem akarnak purdezni. A sotetzold fenyok akik hip-hop tempoban bukkantak ki a tobbiek kozott. Leirhatatlan szamomra, s meg egy tukorreflexio se lett volna kepes visszaadni az emlek muzeum kedveert. Az ilyesmit latni kell. Feldobta a kedvemet es csak azt vettem eszre, hogy a tekintetem csak ugy futkarozik a feher hegygerinceken… s megelegedessel csillogtatja a taj szepsegenek a pontozasat. De… Brasso nem varatott sokat magara… mint ahogy a sotetedes sem. Pedig kezdtem elvezni a szasz falvak egyedi szepsegeit… a templomok teutonos kacsintasait… Segesvar kovetkezett es egy neni nagyon varta mar, hogy leszalljon. Olvastam, majszoltam, a zamatos sandwich sajtos izet a husos piros paprika jol megnedvesitette. A kegyes ketbalkezes mar otthonosan konyvelte el a naplos bejegyzeseit a szemem elott. Masodjara olvastam, de az elso annyira emlekezetes volt, hogy csak 3-4 jelenet nevettetett meg kivetelesen. De nagyon, olyannyira, hogy hangosan nevettem. Senkit nem erdekelt, zavart… lehet a csendben roskado sziszego ajtot.Szundi-bundi nem nagyon volt, hala a kenyelmetlen first class-nak.
Meg jo, hogy eszembe jutott, hogy van nyakparna… s igy a kifekvesem mar light-osabb volt. Szamolgattam az orakat s csak nott a turelmetlensegem. A fonoknom erdeklodott az utazasom felol es megegyszer megkoszonte, hogy sikeresen elvallaltam a kuldetest. Nagy nehezen begurultunk a kincses varosba is. Alkalom adodott egy jo 10 perces peronos alldogalasra… frissulesre. Szomjas is voltam de a chiosc-ban nem volt olyan nedu ami zokkmentesen lecsusszant volna a belugyembe. Hovihar volt a Matyas ter kornyeken is… igy a nyugati karpatokban atsimulo vonatsin feher szonyeggel volt megtarkitva. Probaltam aludni, ujbol… vagy 50 percet sikerult, csakhat a vonat megallt. A bukaresti virgoncok meg hangoskodtak… elveztek a holepte sinpalyakat… Rendesek voltak, befogadtak az idotoltesukbe. Szoszerint elutottuk az idot… valami wist fele kartyajatek… eloszor jatszottam de elveztek, hogy elvezem betartatni veluk az oramutatoval ellentetes iranyu szabalyokat. Kepesek lettek volna elloni a szamitasaimat :)) Biztos sokszor jatszottak mar le. Kozben megtudtak, hogy a kollegaik akik autoval vagtak neki a Felixfurdonek, a Kiralyhago kornyeken egy rovid szakaszt sikerult egy jo 2,5oras csigatempoval megtenni. A hovihar kijatszott az autosokkal… nyarigumikkal ugyebar nem tud mindenki forma 1-ezni, hanem mukorcsolyazni. Hosszu volt a jatszma, de a lenyeg megvolt: elertuk Varad kulvarosat. Oltozkodtek kemenyen mintha a fagy fogadta volna oket a peceparti Parizsban. Kellemesen elbucsuztunk es mar elveztem is taposni az ismeros utcakon a sajat tempomat. Friss levego volt, de a fagyas meg messze volt… a kukasokat viszont kozelrol nezhettem ejnek idejen amint a tisztasag ugyeert harcolnak lankadatlanul.Hazaertem s ujbol ehettem finom levest… pedig a fovarosba menet azt terveztem, hogy egy paraszt csorbat megeszek. Next time.
Sfarsit :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése