versek...

a versekkel mindig is ugy voltam, hogy ram zubbonyoztak... de aztan 15eves korom korul mar, hala az egnek, nem szabtak ram tobbet.
Azota... ritkan ertek meg verseket... kell egy emlek, egy hiteles szavalo,... ami, aki eletre kelti a verset. Mert ugyebar ott vannak az irodalmi orak a sulibol amikor azt nem tudtam felfogni, hogy miert csak ugy lehet megszagolni egy verset mint ahogy o erzi. Sokszor vicceltem a padtarsammal, Bacovia verseivel foleg... elore lattuk a funny kepeket, jeleneteket; pedig az o versei annyira olmozottak...

No, de most hadd jegyezzek be ide ket verset, mert a vegen meg elfelejtem oket... sajnos lenne egy harmadik is, de nem tudom ki irta. Pedig a Kalaka koncerten a varadi szinmuvesz just perfect volt, olyannyira, hogy a levegobe vagni lehetet volna a hatast. Finom szeletet kaptam belole.

[Magammal cipelem a szívedet]
Magammal cipelem a szívedet (az én szívemben
cipelem) soha tőle meg nem válok (ahova csak
megyek te jössz velem; bármit teszek
azt teszed te is, kedvesem)

és nem ismerem a félelmet

a sorsomban (te vagy az én sorsom) nem vágyom
szebb világot (te vagy az én igaz világom)
te vagy az kit a hold már réges rég mellém kijelölt
kit a nap egyszer majd megénekel

íme a titok mit meg nem osztok senkivel
(a gyökér gyökere az ég a fa felett hol
nyüzsög az élet; és magasabbra nyújtózik mint
hova a lélek vágyni tud és az élet képzelete el nem ér)
csoda mely csillagokat vezet a végtelen tejúton

magammal cipelem a szívedet (az én szívemben cipelem)
(Cummings, Edward Estlin - benczes s. gábor forditasaban)


Hajnali búcsú (Karinthy Gábor)

Néhány ideges csillag rezgett a fák hajnali ága közt még
s már foszladoztak mindenütt az éj utolsó fátylai
friss, könnyű párák selymüket a bokrokra kötözték,
a rétről csipős-szagú szél... És én búcsúztam tőled.
Hogy többé vissza nem jövök... Hogy várnak messze völgyek,
kanyargó, mély folyók, borzas rengetegek!
Emelt homlokkal mentem, hogy a felhők mennek.
Hát vesszetek, csak vesszetek
semmibe tervek kik e fák
s e rétek közt születtetek
a sok délutánon át
ki sustorogtál képzelgésem a
fülledt szobákban - zengett
bennem - te is hullj mindörökre a
felejtés morzsoló foga
közé! - De hirtelen
ellankadt lábamnak feszes
lépte s lágyszárnyú rejtelem
szállt rám, bizonytalan vándorra.
A kelő nap rávetette a porra
pirosát már s az ébredő mezőkre...
S máris futottam hozzá
vissza... ő a kerti asztalkánál ülve reggelizett.
mindketten sírva-nevetve nyújtottunk egymásnak kezet
s míg csészémbe csokoládét töltött, aztán három zsömlét
maga kent fel vajjal-mézzel, még ki-kicsorduló könnyét
mosolyogva törölgette drága-szép kezefejével.

PS: az elso egy aranyos movie-ra fog emlekeztetni es azokra a baratsagokra amiket szivemben orzok, jo melyen. A masodik pedig... hmm... egy verseket bongeszo estere, amikor is megpillanthattam ujbol azt a hajnalt ami huh... sokszor meghasadt a szemem elott 7even at es sok-sok szep, aldott, kellemes gondoltatot ebresztet fel bennem... koztuk a szerelmet is :)