poen

sokszor van ugy, hogy megjegyzem az emberek arcat. foleg ha megnezem oket... ha a szemukbe nezek akkor mar szinte kotablaba vestem oket, meg akkor is ha gozom sincs arrol, hogy milyen volt a szemuk szine.
de a legviccesebb az, amikor merengek es figyelgetem az embereket. jonnek velem szembe az utcan... s jonnek. s ott motoszkal bennem a kerdes: vajon honnet ismerem? gondolkozom... egyre jobban kozeledik, s nem tudom eldonteni, hogy most koszonjek vagy ne koszonjek... szoval csak jon es jon... neha artatlanul nez ram... en meg mindig toprengek es... elmegy mellettem... s majd lassan leesik a csattano: megvan :) az ujsagban lattam :)) no, ez van ha az ember husegesen olvas napilap, foleg helyi erdekeltsegut. igy megtortenik velem, hogy nem koszongetek egy-egy sportolonak, politikusnak, kozalkalmazotnak, rendortisztnek...

amugy ma este probaltam mixelni a boldogsagot. a google segitett felderulni a boldogsag fogalmanak a keresese kozben. igy raakadtam erre az egypercesre ami szinte mar passzol galvolgyi vizes recepjehez. szoval akkor itt van A boldogság képlete Szirtes professzor jovoltabol.
nevessetek nyugodtan, nem szegyen ;)

PS: a kepen lathato alkotassal ha talalkoznek a varosban... hat... ugyanigy jarnek. mig leesne nekem, hogy skiathos, hajokirandulas, hellas,... ebed... addigra mar reg elsulyednek az emlekek tengereben. szep emlekek :)