Miért ne gondolnék rád?

"Ha van még valami tiszta
Ezen az elveszett világon,
Azt máshol nem találom,
Csak a lányom szemében látom." Ma egy par vesztesegrol olvastam, s kozben ezen gondolkoztam, hogy "Miért ne gondolnék rád?"

Milyen erdekesek vagyunk mi emberek... kiszamithatatlanok, mert ugyebar ha bekerulunk az "Erzelmek viharaba" akkor lehet olyasmire vetemednek mint amit szombat este lattam. Vagyis lattunk; romantikus vigjateknak irtak le, de nekem nem tunt annak. Most ahogy visszagondolok es harcolgatok a kedvemmel amelyik nem akar semmire gondolni, neha emlekezni sem, no meg a blogolo pajtasaim sorait merlegelve, azt irhatom le, hogy amit igazan megszeret(t)unk vagy szeretni fogunk azt piszokul nehezen tudjuk eltuntetni, ha akarjuk is. A filmben erdekes volt megfigyelni mikent bujkal az ember a sajat emlekei kozott azert, hogy ne veszitse el azt amit igazabol szeret, meg akkor is ha erre pont akkor jon ra amikor egy erase muvelettel probal megszabadulni tole.
Ez a story ujbol s ujbol megerositette bennem, hogy nem akarom elvesziteni azt a Valakit, Kedvesemet akit igazabol szeretek s a hetkoznapok szurke homalyaban monoton korforgasomban nem szoktam biztositani afelol, hogy I want You!!! Nem vagyunk tokeletesek, en sem, mivel en is ember vagyok. Feledekeny is vagyok, de ragaszkodo tipus vagyok. S aki mar egyszer beferkozott az emlekeim koze, az eletembe, annak nincs onnet menekves. Meg akkor is ha lehet 5 ev multan mar nem is ir nekem, nem tarcsazza a szamomat, nem tudja a kukacom kiterjeszteset...

Szeretnek egy nap egy olyan listat elolvasni amin rajta vannak olyan emberkek akik baratjuknak tartottak, vagy egy olyan ismerosnek akinek az emleke nem torolheto ki, mivel ragaszkodnak hozza. Konnyu elvesziteni a kapcsolatokat, a baratokat... Miert? Mert nincs ido... csak rohanas van, tavolsag, egy kis vilag amit onmagunkkal toltunk ki... Elhidegulunk... s van, hogy mar nincs erom mindig kezdemenyezni... de a legfurabb az, hogy Valakinek mindig van ereje turelmet fektetni a velem valo kapcsolataba. Befektetes, aldozat nelkul nincs nyereseg. Sokszor tervezgettem, hogy majd csak ulok otthon egy heten at, s kideritem, hogy kinek hianyzok :) Az en kis Clementine-omon kivul most ugy erzem, hogy senkinek...
esetleg a magyar RVE digitalizalo egymagamnak, esetleg itt a meloban a kolleganoimnek akik mindig kerdezgetnek ezt azt a gepek, programok eluto elvarasoktol, esetleg a chat-irol(?) mar nem, mivel az emberek meguntak s amugyis az en idosavomban mindenki dolgozik, esetleg a buszrol(?) amelyiken minden reggel leulok, esetleg a csorgo oramnak amit vagyok oly kedves es reggelente egy nyekkenes erejeig szohoz engedek, esetleg... kifogytam... Biztos van meg bennem, de hat kit erdekel? :) Ha merlegelek akkor megint ujbol upgrade-lhetem a barati kort, a levelezest... hiszen a forward-olt nemzetkozi levelekkel mar nem is bajlodok, porosodnak.

Miert is gondolok en most magamra? Ujbol onzo lettem? Miert? Mert "elvesztetttem" a barataim kozelseget, mert nincs ido, nincs ero? Ah.... mar megint magamban maszkalok... pedig ma este en kene a csopiban levezessem a ferfiak megvendegeleset :)

Mivel fejezzem be ezt a gondolatot? Kerdesekkel amikre mar nem is kapok valaszt mert a valaszok fajdalmasak es csak arra ebresztenek ra, hogy szigetlakok birunk lenni a kontinens kellos kozepen? :) Egy idezet lesz a veg:

"How happy is the blameless vestal's lot?

The world forgetting, by the world forgot.”

“Eternal sunshine of the spotless mind.

Each prayer accepted and each wish resigned."

Ez lenne a film tomoren? Nem tudom. De azt tudom, hogy halas vagyok az emlekeimert, halas vagyok azert, hogy te is elhalmoztal emlekekkel, s azert, hogy letezek, meg akkor is ha a drive test-et nagyon nehezen birom mostansag :)

PS: lehet megint nem ertesz a soraimbol semmit, sebaj. Majd egy ev mulva visszaolvasom s hatha megertelek :) Boldog Uj Eletevet annak aki szombaton szuletett es nem voltam kitarto a hangommal, hogy elerjem a fulet :)